컴백시간! 블랙핑크 | 마마무 | 몬스타엑스 | 나인뮤지스 | 엔시티127 | 티아라



Sziasztok! Itt az ideje, hogy ismét körbenézzek a megjelenések között - nem mintha ne hallgattam volna meg a kijött dalokat, de hát, nem írtam róluk. És ó, van ám véleményem, ahogy az szokott is lenni. Akiket ma meghallgatunk: BLACKPINK, MAMAMOO, MONSTA X, Nine Muses, NCT127, T-ARA. Lássuk is! 





Kezdjük is a hölgyekkel! 

Az első legyen a legfiatalabb banda, a  BLACK PINK, megtörve a koreai szokásokat. (Haha, viccesnek érzem magam, már megint. Segítség.) Szóval, a lányok másodszorra térnek vissza a színpadra, ezúttal az As If It's Your Last című dalukkal, amit kivételesen tökéletesen fordítottak angolra. (!) Magyarul azonban, a 마지막처럼, a Mint az igazi fordítást kapta (tőlem), hisz mégse hangzik természetesen, hogy "mintha az utolsód lennék", inkább; "mintha én lennék az igazi". (Ezt csak azért írom le, mert ahelyett, hogy azt vette volna észre néhány ember, hogy a megjelenés után 1 (!) órával már kész volt a fordítás, csak az "anyádat te idióta" megjegyzéseket kaptam ezzel (is) kapcsolatban.)

Szóval, lássuk a Mint az igazi klipjét: 


Hm, nem tudom. Mit mondhatok? Oké, kezdem az elejéről, mielőtt valaki leharapja a fejem. A szám jó, tetszik is. A klip menő, színes, vidám, energikus - és sok helyen kifejezetten gyönyörű. De. Nem tudom eldönteni, hogy most ez csak azért lesz-e híres, mert egy tipikus YG szám, vagy azért mert tényleg kirobbanóan jó. Ne értsetek félre, mondom, tetszik a dal, a klip is - a szövegtől azért nem vagyok elragadtatva, de a lányok korát tekintve teljesen rendben van. A húgom pl. odáig van érte, imádja, főleg a refrént. Azt meg kell mondjam, kifejezetten örültem, hogy egyáltalán volt refrén, ez egy hatalmas előnye a dalnak - ahogy mindegyiknek az! -, hisz ott vannak az énekesek, használják őket, nem?

De.

Nekem ez nem lesz a kedvencem. Sokkal jobban szeretem a többi dalukat, erről egyelőre nem tudom elképzelni, hogy sokáig hallgassam, ahogy a többivel teszem. Jó dal, de nekem nem volt átütő. Sok helyen 2NE1 dalokra emlékeztet - kivéve a refrént -, még ha nagyon látszik is, hogy valami újat akartak alkotni nekik. És itt nem is arról van szó, hogy ők akkor most 2NE1 2.0, hanem arról, hogy ez a YG, itt ilyen dalokat alkotnak, kész, pont. Ahogy a 2NE1 a második BIGBANG volt sokáig - aztán pedig a női BIGBANG -, úgy ezek a lányok is ugyanazt fogják megkapni, és ez nem is alaptalan. Ez a cég ilyen dalokat csinál. Aki szereti ezt, szeretni is fogja. Aki nem, azt pedig kérem szépen, normális hangnemben adja a többi ember tudtára. Én nem rajongok igazán a YG bandákért, se BB, se 2NE1 - egyszerűen nem jön be ez a pattogós stílus. De ettől még nem rossz! Egyszerűen más az ízlésem és kész.

Na szóval, a dallal talán az a bajom, hogy túl nyárias lett, túl, nem is tudom, van benne ez a hang, mintha kukafedeleket csapkodnának, főleg az elején, ezzel a "huhuhuhu" hanggal együtt, nekem ez júúj, nem jön be. Az refrén előtti rész kifejezetten jó, nagyon szépen felvezeti a dal legütősebb részét, de aztán a refrén se tetszik annyira. Tényleg, nem rossz, sőt, de ez most nem jött be annyira. Jónak jó, de a többi számuk jobban tetszett, még a debüt daluk is, ami azért fura.

A klip. A videó szép lett, kicsit mű néhol, de kifejezetten gyönyörű képeket is találni benne. Rosé haja! Azt a rohadt! Hát gyönyörű ez a lány ezzel a színnel, és mikor ki van vasalva neki s eltűnik a frufruja, ó, jó ég! Ezt miért nem próbálták eddig?! Egyszerűen gyönyörű!

Viszont. Van egy-két dolog, amin fennakadt a szemem. Nézem a videót, és szembejön ez a kép, csak felvillan, de valamiért nagyon furcsának találtam.


De elsőre legyintettem csak, gondoltam, valamit csak félrenéztem. Aztán. Megjent még egyszer.



Na itt már tudtam mi van. És ti? Remélem...


Mi a halál ez a csizma? MI EZ, ÉS MIT KERES EZEN A LÁNYON? Az SM-nél már megszoktam a kukás szereléseket, de ez... AZTAROHADT. Ez nagyon durva baklövés volt, Jézusom. Lehet, hogy csak nekem nem tetszik, de wow, ez, erre nem találok szavakat. Majdnem rosszabb, mint a Girls Day ragasztószalagos cipői!

A másik dolog, ez viszont lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de...


Itt mintha Nayeon-t látnám. (TWICE) (Oké, pont rossz pillanatot kaptam el.)

Nem is tudom. A klip jobb mint a Boombayah, de rosszabb mint az összes többi amit eddig mutattak nekünk. A kezdet gyönyörű, a fények és az oszlopok is csodálatosak, a ruhák is remekül néznek ki, de a kedvencem még mindig az, ahol egy sárga konténer / épület előtt pattognak. Ez egy nyári szám, de hol éreztem ezt, hol nem. Néhol menőnek tűnt, aztán jöttek az édes részek. A refrén nagyon aranyos, főleg mikor már ők is pattognak - de a többi rész, nem is tudom... Nekem ez nem lesz a kedvencem, de a videó, se a dal. Jónak jó, de hm, nem igazán jött be. A táncra viszont kíváncsi leszek, elég jól néz ki. : ) 


10/8



A következő legyen a MAMAMOO. Ó igen! Végre visszatért a banda, ahol aztán igen remek hangokat hallhatunk, csodálatos előadóktól - Ó ÚR ISTEN, ez most a BP után úgy tűnhet, hogy ezt a bandát jobban szeretem, pedig nincs így. Csak ez a véleményem. Szóval, a hölgyek sorra adták ki a remek dalokat és videókat, így nagyon kíváncsi voltam, hogy ezúttal mit fogok kapni tőlük. Lássuk hát a 나로 말할 것 같으면, tehát a  Ha engem kérdeztek című dalt



Azt a véreshurkakolbászát neki! Zabáltam, minden egyes pillanatát! Ezek a hölgyek gyönyörűek, és ezt tudják is magukról! Úgy jók, ahogy vannak, sőt, ahogy mondják is, mindenki úgy jó, ahogyan van. Ez egy szabályos fellépés volt a plasztikai műtétek ellen (is)! Szexi, erős, határozott és mégis klasszikus. Csodálatos. Na, erre mondhatom, hogy nagyon szívesen ajánlom bárkinek. Régen hallottam ilyen találó, jól megírt szöveget! Nem szerelem. Ez pedig magában elég ahhoz, hogy egyedülálló legyen. És a hangok! Hát igen, ez a Mamamoo, nem sok bandában találunk ilyen szépen csengő hangokat, a harmóniáról pedig a legtöbb együttes még nem is hallott - nem mintha a többit ne szeretném, ne értsetek félre. Ti tudjátok a legjobban, hogy nagyjából minden bandában találok valami szerethetőt, sőt, a legtöbbet imádom, de a kedvenceim hibáival is tisztában vagyok. És van hiba bőven. Viszont a Mamamoo, nos, majdnem tökéletes. Nem veszi magát túl komolyan, megmutatja minden tag egyéniségét, szórakoztatóak, csodálatos a hangjuk, a rap is nagyon jó - még ha nem is a kedvencem -, mi kell még? Soroljam: természetesek, nem látom a sokakra jellemző megjátszottságot, minden visszatérés más, mégis tipikus Mamamoo, a zene minőségi, a szövegek jelentőségteljesek, akkor is ha romantikus töltetűek, majdnem forradalmiak. 

Említsük csak az előző slágerüket, a Decalcomanie-t! Ó, meglepő, hogy a nőknek is vannak vágyaik? Hű, pont azok mondják, akiktől gyakran hallani, hogy (és most ezt idézem!): jajj úgy megszexuálnám az oppám! Na ne vicceljünk már! Igen, itt erről hallhattunk, és nem pucérkodás vagy vergődés formájában. Zseniális volt, mégis alig kapott figyelmet. Néha nem értem a rajongókat. Miért csak a férfiak számítanak? Mert cukik? Igaz felének orrhangja van, de hát mit számít az, ha szexi, nem igaz? De ha egy lánybanda szexi, akkor kurvák, ha cukik, akkor hányingerkeltőek, ha keverik a dolgot, akkor meg... ja nem, akkor is kurvák, én kérek elnézést. Aztán meg csodálkozunk, ha velünk is így bánnak. Hogy ennek mikor lesz vége?

Na mindegy is, erről már elmondtam ezerszer a véleményem, szóval nem ragozom. Aki nem ért egyet, az nem is fog, de igaz, mindenkinek szíve joga ítéletet hozni az ügyben. Visszatérve a bandára; imádtam. Minden egyes pillanatot. A szöveg mindent visz, A klip színes és vidám ugyan, de elég egyszerű, nem sok fantáziát látok benne, jobban szerettem az előző kettőt, de a zene, a hangok és a szöveg (!), amiben olyanokat hallhatunk, hogy "kerek az arcom, és így szeretem", meg hogy "nem kell dupla szemhéj, szeretem a sajátom", jó ég! Ez kell a koreai fiataloknak, nem pedig Six Bomb! Hát le a kalappal, csodálatos!

Viszont, van nekünk egy albumunk is, nem csak egy dalunk (na ezt már szeretem!). A lemez a Purple címet viseli, és 5 számot is kaptunk (még jobban szeretem).




Hallgassátok meg az egészet, nagyon szépen összerakott lemez lett, jobbnál jobb dalokkal! A Finally, a Love & Hate, a... mindegyik csodás lett! Azt meg kell jegyeznem, hogy látom az értékét minden egyes számnak, de nem szeretem őket kivétel nélkül. Vannak amik kicsit unalmasak számomra; de a szövege mindegyiknek nagyon jó lett! Ez tagadhatatlan, nagyon igényes lemez lett, még ha nem is lesz a kedvencem.

A dal: 
10/10

Az album: 
10/8



A következő legyen a Nine Muses. Ó, a Nine Muses, ó. Szeretem ezt a bandát, amit valahogy itthon szinte senki se kedvel. Nem értem, szerintem kivétel nélkül minden daluk kivételesen jó, a hangjukkal sincs semmi baj, a szövegeket is eltalálják általában - azért akad ami iszonyat banális -, szóval nem is értem a dolgot. 

Ezúttal kifejezetten vártam a visszatérést, mert hú, mikor láttam a bemutatót, már előre éreztem, hogy ez valami igazán jó lesz. Hogy tévedtem-e? Lássuk: 


Nem. Nem tévedtem. Ez kérem szépen, az év egyik legjobb dala - szerintem. A refrén! Gyerekek, ez úgy csap arcon, hogy a parókám is oldalra libben. De most komolyan, hogy lehet az, hogy senki se szereti őket. 7 éve várnak arra, hogy egy kicseszett nyereményt bezsebeljenek, de akkor se nyernek, ha sokkal rosszabb dalokkal versenyeznek - ha valamelyik nagy cég bandájáról van szó. Mi baj ezekkel a lányokkal? A hangjuk jó, a zenéjük jó, gyönyörűek, mit várhatunk még? Talán az a baj, hogy szexisek? Jaaaa, hogy csak Hyuna lehet szexis, meg a Sistar. Bocsánat, én vagyok az ostoba, tényleg, sajnálom. Néha elgondolkozok, hogy ez vajon nem a közönség féltékenységéből fakad-e, mert másra nem tudok gondolni. Hát bocsánat, de ezeken a lányokon csak bikini van, az Isten szerelmére! Bezzeg ha mások viselnek még kevesebbet, az normális, hm, értem, oké.

Na mindegy. Térjünk rá a klipre - a zenén nem tudok mit magyarázni, megdöbbentően jóra sikeredett. Nem egyhangú, meglepő, élettel teli, és imádnivaló, fülbemászó - a lányok hangja pedig csodás, ahogy azt az élő előadásokkor is hallhatjuk. A videó pedig, nem kevésbé remek. Figyeltétek a rengeteg utalást és jelképet? Tudjátok mennyire ritka ilyen klipeket látni? Mindegyik színes és vicces és csillogó - de néha, nagyon ritkán akad olyan is, ami üzenni szeretne valamit. De persze, mivel ez a Nine Muses, becsukjuk a szemünket és a fülünket is. 



"Azt hittem elég lehetek neked. Az ártatlanságom adtam."


"Nem, az nem lehet."


"Nem hiszem el, elmerülök az emlékekben."


"Elmenekülni az igazság elől. Még ha az üldöz is."




"Valahová, ahol még minden rendben volt, ahol még nem törtem össze. (tükrök)"


"De aztán fel kell ébrednem."


"És rájönni, hogy már vége, összetört minden."


Mert...




"Nem én voltam az egyetlen."


"De most vége."




Ez egyszerűen remek volt! Imádom az ilyen videókat, amikben nem csak denszi-denszi van, meg villogó fények!


De van ám egy albumunk is - hála az Istennek! Hallgassuk meg!




Ó, jó ég! Ez remek lett! Nem csak 1 dal, nem 2, hanem mindegyik csodálatos. Az összes rendelkezik valamiféle bájjal, egyszerűen hihetetlen! Talán ez a kedvenc albumom a lányoktól a Wild  (katt a címre, ha meg akarjátok hallgatni. Erősen ajánlom, mert iszonyatosan jó!) után. Remélem - bár nem látok rá sok esélyt, főleg a vetélytársak mellett... -, hogy ezzel végre nyerhetnek egy díjat! Szerencsétlenek 7 éve várnak már erre, és szerintem bőven megérdemelnék. A vicc ebben annyi, hogy nagy cégek ellen akkor se tudnának nyerni, ha a bandatagok nyerítést és bégetést adnának elő. Szomorú.

A dal: 
10/10 + 1

Az album: 
10/10



Most pedig következzék a T-ARA. Ha elég rég olvastok, akkor tudjátok, hogy ők a kedvenceim. Mindegy miről van szó, imádom őket, még szinte soha (uhh So Crazy...) nem okoztak csalódást. Az egyik legtehetségesebb, legszorgosabb, legtöbb akaraterőt mutató bandának tartom őket, a legtöbb új együttes a nyomukba se érhet - bocsánat, ez a véleményem, az őszinte. 

Ugye, ugye, megmondtam, hogy a "terrorizáló" pletyka... nos, csak egy pletyka volt? Most bezzeg mindenki azt hangoztatja, hogy "jaaaaaj szegények, úr Isten, milyen gonosz emberek vannak", "hogy lehetett így bánni velük?". Sőt, öt év elteltével ismét nyertek egy zenei műsorban. Aha, régen még itthon is majdnem mindenki kurvának hívta őket... csak mert valaki összevágott egy videót a műsorokból, amiket amúgy csak a rajongók néztek végig, hogy direkt szarul nézzen ki az együttes, mely már az SNSD és a 2NE1 népszerűségét verte. Akik pedig ezt elhitték úgy ahogy volt, hát bocsánat, de most ne akarjanak kedvesnek tűnni. Tudjátok miket műveltek velük? Videóra vették ahogy az albumokat égetik, a képeiken kikaparták a szemüket és elküldték a család címére, halálosan fenyegették őket, a rokonaikat. Nem mertek kimenni az utcára sem, a tagoktól elvették a filmszerepeket, kitiltották őket a csatornák, szinte véget vetettek a karrierjüknek - technikailag meg is történt. Undorító! Pedig még a vak is látta, hogy nem az történt, amit állítottak! Szomorú, hogy mire képes a közönség... az a közönség, aki egy nappal azelőtt még imádta a lányokat.

Igen, kibukott, hogy Hwayoung "nem tudott úgy viselkedni, ahogy egy sztárhoz illett", beképzelt lett, magyarán sztár szindrómát kapott, ahogy azt a többiek is mondták, amit persze senki se hallott meg. A húga még őrületes fenyegető üzeneteket küldözgetett, ő maga szart bele a munkába, elment körmöshöz, megjátszotta, hogy beteg, minden munkát másokra hagyott. Bevallottan! Most meg persze mindenki sajnálja, hogy "szegény T-ARA elbukta a karrierjét" és öt évig szenvedett a megaláztatásoktól - volt, hogy átadókon még széket se kaptak, na meg hasonlók.

Tehát, szomorúan veszem tudomásul, hogy talán tényleg ez az utolsó T-ara dal, amit hallani fogok. Állítások szerint a lányok megvárják míg lejár a szerződésük és más céghez mennek - hát, nem is csodálom. Azt mondjátok az SM szar? Azt a! Nézzetek be ide is! Nagyon remélem, hogy így lesz, tényleg, de nem tudom. A tagok idősek, nem vagyok biztos benne, hogy meddig képesek folytatni ezt az egész pop dolgot. Szívből kívánom, hogy sikerrel járjanak - de kételkedek a dologból.

Tehát, ismét, talán utoljára visszatértek; igaz, ezúttal négy taggal. Lássuk mi lett belőle:



Őszintén? Oh, nem. Nem ez lesz a kedvenc számom tőlük, attól tartok. Hyomin, jó ég! A hangodat nem ilyen nyávogásra teremtették. Emlékszel milyen szépen énekeltél a saját lemezeiden? Na, például a Gold - mely tényleg aranyat ér - című dalban zseniális vagy. De itt, rohadt idegesítő! Így Jiyeon szokott cukizni, nem Te. Elég, ilyet nem akarok többet hallani, könyörgöm! Ó Jiyeonról szólva, már megint nagyon vékony, de annyira, hogy őszintén aggódok az egészségéért. Eunjung is nagyon sokat fogyott, majdnem rémisztően - Hyominról nem is beszélve.

A dal átlag nyárias szám, nyávogó refrénnel. Qri legalább kapott némi részt, az is valami - főleg, hogy valóban hallom is a hangját, még az élőkön is. Igen-igen, Qri a leggyengébb tagja az együttesnek. (Mondjuk ha fordítottak volna egy kis figyelmet a hangjára, nem ez lenne a helyzet.De végül is mindegy volt a cégnek, amúgy is csak 2 szót kapott a dalokban.)

Szóval... A dal siralmas. Kis kedves, kis középkategóriás, tánci-tánci szám, ennél még a Tiamo is jobb volt, abban legalább minimum érzelmet át tudtak adni. Na de itt! A másik pedig, hogy minden említésre méltó mondhatni magas hangot is Hyomin kapott, ami nekem már majdnem felháborító. Eunjung? Hát hol van kislányom Eunjung? De komolyan! Szerintem neki van a legjobb hangja, emellett kiváló rapper - ebben Hyomin is felveszi a versenyt bármilyen más banda, bármely más tagjával - szerény véleményem szerint. Na mindegy, rap nincs, nagyon éneklés sincs, van egy kis suttogás, meg dumcsi, meg kellemes háttérzene és kész. Nagyon csalódott vagyok.

A klip... a klip se adott semmit. A szokásos: sétálgatunk, szomorkásan ácsorgunk szép épületek mellett - mert az úgy illik a szomorkás kpop dalokban, néha ücsörgünk is, és búskomor, távolba merengő, de valahol mégis édes-keserű pillantást váltunk a kamerával. Hát na szóval... ennyi, nem több. 

A lemez pedig... nos... Hallgassuk meg:


Hát, ha lehet ezt mondani, még rosszabb, mint maga a klipes dal. Olyan kis kellemes, van meg minden, de amúgy nem sokat tudok elmondani róla. Kivéve azt, hogy a What's my name-nél két dalt is jobban szeretek: Reload és az Ooh La La nagyon jól sikerültek! Ezeket kifejezetten imádom, sőt, még Qri szólója is remek lett, de a többi... Hát, erősen közepes. Ez lenne a T-ara azon albuma, amivel elbúcsúzik a rajongóitól? Merem remélni, hogy nem, és tényleg hallok még tőlük valamit, mert ez édes-kevés. Főképp vonatkozik ez a 20090729 című számra, amely - ha ismeritek a bandát -, egy olyan dal, ami minden lemezen megtalálható, totál egyformák, és mára már rohadt unalmas is. Az a tipikus "jjjááááájjj szomorú vagyok, de mégse annyiiiiiiraaaaa juuuuu" hangzású - de végre kifejezetten jó szövegű szám ez. Ennek ellenére nem tudom sokszor meghallgatni, mert halál unalmas - nekem. 

Hát, ennyi lenne. Azt hiszem ezzel vége is a "kritikámnak". Szomorú vagyok, de ha én, mint tényleg nagy rajongójuk ezt mondom, nem tudom mit gondolnak mások. 


A dal: 
10/5

A lemez: 
10/6



Most pedig térjünk rá az urakra!


Elő legyen az NCT 127! Ó te jó ég! Emlékeztek még az év elején megjelent mini albumukra, amitől úgy bepörögtem, hogy arra nem voltak szavak? Hm, hát lássuk ezúttal is így reagáltam-e. 



Hm, hát nem annyira. Imádom, hogy újra bőven a sorok mögé kell néznünk, ha érteni szeretnénk a szöveg jelentését - ahogy az előzőknél is kellett. Mert nem, az NCT számok nem egyszerűen érthetőek, ezért is nehéz a fordítók dolga is, mert sokszor (régen én is csináltam, tudom, hogy mások is ezt teszik - ránéznek az angol szövegre, amit már eleve az angolra fordító ember is kitömött töltelék, vagy általa találgatott szavakkal (mondván: hááát, biztos ezt akarja jelenteni, úgyse tűnik fel senkinek, megszokták, hogy nem értelmesek a szövegek, na meg ki nézne utána. És nem, nem sértésnek szánom, ahogy említettem, mikor kezdtem, én is csináltam ilyet, ez a normális.), ezeket pedig az arcunkba tolják a totál baromságot, és a rajongók meg húzzák a szájukat (jó esetben, remélem senki se hiszi, hogy totál ordináré baromság a szövegek nagy része!). Mert ha az, szerintetek miért tiltotta be a KBS? LOL. Képzeljétek el, ott ül a KBS vezetősége, ránéznek a szövegre, és azt gondolják: hé, én ezt nem értem. Inkább tiltsuk ki, oks? Őőőő, nem.

Imádom ezt a bandát. Nem vagyok a fanja, talán 3 nevet ha tudok, de az arcok még mindig csak keveregnek a fejemben - én a zenéjük rajongója vagyok. De ebből a szempontból kicsit sem túlzás hogy imádatom tárgyai. Totál bekattantam, mikor megláttam, hogy hé, itt a comeback time, szóval... izgatottan néztem végig a klipet - amitől nem is tudom, nem voltam csalódott, mert valahol rohadt olcsó, valahol meg érdekes volt, elment, nem igazán vártam mást. De a dal...

A dal valahol nagyon kiábrándító volt, nem túlzok, nagyon. Miért nem hívják ezt a bandát úgy, hogy: "Taeyeong és Mark, na meg a haverok"? Több értelme lenne. Persze az SM helyében én is büszke lennék, hogy végre kitermeltem magamból két említésre érdemes rappert (SM bandák fanja vagyok, de azért legyünk őszinték, egy se vehette fel a versenyt többivel.), de ami itt történt, az már majdnem szégyen. Ezért (is) szörnyű, ha 4-5-nél nagyobb létszámú bandákat hozunk létre, valaki(k) mindig a háttérben maradnak, mert egyszerűen nem csinálhatunk 3 órás számokat, hogy mindenkinek jusson elég szöveg. Na de ez... borzasztó! Pláne, hogy remek hangok vannak a bandában, őszintén érdekes hangszínnel. (Már amennyire ez manapság lehetséges.) Hát szóval... borzasztó volt elsőre. A dalt magát szeretem valahol, de nem az igazi, sötétnek sötét - jelentését tekintve is, amely lehet erősen szexuális töltetű (ahogy azt megszokhattuk), lehet pedig nagyon durva kritika is a iparra - upsz, két indok is van a betiltásra. Nem csak a "head shot" volt itt az ok, lássunk a sorok mögé! De egyébként, nem tudom mit érzek ezzel kapcsolatban. Nem ragad magával az, hogy egy sort ismételgetnek fél dalon keresztül - most már tényleg. Ez egyszerűen... nem. 

Viszont az album! Nem lett ugyan olyan fergeteges mint az előző, se zeneügyileg, se szövegileg. Sőt, a Whiplash egy kicsit talán túl is lőtt a célon. Nem csoda, hogy ez nem lett promózva. Nem, nem csoda. Nem tudom láttátok-e a fordítást belőle, de hm, ez a Good Thing folytatása, csak kicsit kevésbé fülbemászó, és rohadt sokkal durvább. Egy pasi, aki arra bukik, ha szex közben korbácsolják. Oké, hát, hm, oké. Mindegy is, hallgassuk meg az albumot: 




Szóval. A legerősebb szám: Sun & Moon. Gyönyörű, egyszerűen, szimplán csodálatos. A zene és a szöveg is teljesen rendben van, majdnem elhiszem, hogy tényleg valós érzelmekkel énekelték fel. Ez annyira jó lett, hogy az imádatom tárgya, úgy ahogy van. Másik csoda: 0 Mile. Szórakoztató, kedves - és huncut, nem is akármennyire: "itt lenn egyre közelebb vagyunk", "a távolság köztünk 0". De kellemes, nyári dallam, jól esik hallgatni. Így a Summer 127 is - ahol azért szintén kikukkant a szavak mögül egy-két félreérthető jelentés, de természetesen ezeken nem kötelező meghallani. Én így szeretem, mikor nem törlik az arcunkba. Bár, ha nem promós a dal, nincs vele semmi bajom, ezt már mondtam.

Aztán jön a Whiplash. Már mondtam, hogy ez erős, még nekem is, akinek nem volt semmi baja a Good Thing című dalukkal sem. Nem is tudom, egy picit túlzásnak éreztem, a dalt meg nem elég erősnek ahhoz, hogy a szöveget ellensúlyozza. Sokkal gyengébb, mint a GT volt, ahol azért a dal minősége is segített megszeretni a számot. A Running 2 U elmegy, nincs vele semmi bajom, de nem is szeretem. A többi meg, kb. csak a Cherry Bomb ilyen-olyan verziói. 

Jó album lett, de az előzőt sokkal jobban szerettem - kivéve a Sun & Moon-t. Az valami fergeteges!


A dal: 
10/7

Az album: 
10/8


A következő, és egyben a mai utolsó bandánk a Monsta X lesz. Á, biztosan emlékeztek még a ledöbbenésemre, mikor felfedeztem, hogy miről maradtam le, mikor a klipjüket elemeztem, ugye? Na most nem akartam elkövetni ezt a hibát, szóval előre vártam a megjelenést. Nézzük: 





DÁFÁKK. Ez nagyon jó lett. Nem csak a zene, de a videó is meglepően jól sikerült, ami annyira nem is kellene, hogy meglepjen. Ma egy kérés érkezett, hogy készítsek elemzést a klipről, szóval azt most itt hanyagolom, ha lehet. Annyit elmondok, hogy durván jól néz ki, nagyon szép, meglepő, a képeket eltalálták, a színeket, mindent! De most komolyan! Végre nem dobozban vagyunk, hanem helyeken. Értsük úgy ahogy mondom. A szabadban, tavak mellett, úton, erdőben, mezőn - valós helyeken. Ezektől lesz igazán gyönyörű az egész, majdnem hiteles. Nem csak densz, meg mosolygás, hanem valós háttérnek tűnő képek! Erre van szükségem. Ó drága így forgatni, mert gyorsnak kell lenni, a fényviszonyokat igazítani - várni a megfelelő pillanatra, egyebek. De megéri. Nézzétek meg, hát nem gyönyörű? Mondjátok, hogy nem!

A dal pedig. A hangzása eszméletlen jó, elindítod a videót és berezonál a dobhártyád az élvezettől! Gyönyörű ez a hangzás, valahol távoli, misztikus, amilyennek lennie is kell, mégis csábítóan fülbemászó - mellé a fiúk hangja, na hát, egyszerűen remek!

Egyedül, egyetlen résszel volt/van gondom. Amint elkezdődik az úgynevezett refrénünk, ilyen - ezekben nem vagyok jó, kérlek nézzétek el -, erős géphangot hallunk, ami nagyon jellemző a Monsta X dalokra, majdnem mindegyikben benne van, ennek pedig nem vagyok igazán a rajongója. Viszont ezen kívül, egyszerűen levett a lábamról, mert nagyon erős, érzelmes, a hangok a helyükön vannak, a ritmusa nagyon jó - de meglepne ha ezzel nyernének. Nem akarok szemét lenni, de nekem ez nem tűnik olyan dalnak, amiért a koreai közönség (értsd: kislányok) rajonganának. Nem látszik a szexi kockahas, nem tolják az arcunkba az ágyékukat, nem tekerik csípőjüket, nem villantanak csábos mosolyt, és a francba, még csak nem is kacsintanak. Szomorú, de ez kell nekik. Nagyon-nagyon szomorú. Viszont ez szövegileg és képi világát illetőleg is nagyon erős lett (nem kell mindent romantikusan venni a dalszövegben sem!). Megérdemelnék a győzelmet, én szurkolok, de nem bízok benne igazán.

Viszont itt van nekünk az album is - ami sajnos csak két számmal bővült (bár ez normális ilyenkor). A másik új dal a Gravity lett: 


Meglepően kellemes! Nem lesz a kedvencem, de egész jó lett, hamar a fülembe mászott, nincs vele semmi baj. Nem egy klipes dal, de oké. (Az egész albumot nem tudom értékelni, hisz nagyjából csak két dalt kaptunk.)

10/9


Mára ennyi lenne, kifáradtam. :D Szép napot nektek! A véleményeket várom, mint mindig. :)

6 megjegyzés:

  1. Fúú ne bocs, de ez akkora hülyeség hogy csak na! Már értem miért utálják ennyire ezt az oldalt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a hozzászólást. Te és a hozzád hasonló kedves emberek, akik ma megtaláltak, végre segítettetek meghozni egy döntést, amit már rég fontolgattam. Ezért az egyért, nos, köszönet. :) Legyen szép napod, legalább neked!

      Törlés
  2. Szia! A Blacpink combekről nekem is ez a véleményem az előző dalaik nekem jobban tetszetek. Ez se rossz de engem nem fogott meg annyira. Nem lesz a kedvencem de nem is utálom. És mikor Lisán megláttam azt a csizmát.. Vagy mit.. Huh.. Nine muses: nagyon tetszik a dal, a klip, az albumot még nem hallgattam meg de tervbe van véve.. Szóval a dal az szerintem nagyon jó lett, a klip pedig azta, az is magával vitt vagy ne tudom de nagyon tetszik. Én szurkolok nekik még akkor is ha kevés az esélyük (khm..mondjuk a Blackpink mellett...) hogy nyerjenek mert tényleg jó lett. T-ara: Hát egynek elmegy... Nem is tudom... Anyira nem jön be... Egyszer kétszer meghallgatom.és ennyi.. Mamamoo-t még megszeretném hallgatn.. Eddig nem.sikerült.. Monsta X ugyanígy😅 szóval ennyi lett volna a hozzászolásom.. Nagyon szeretem a blogod és rendeszeresen olvasom is.😉😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Á, örülök, hogy a Nine Muses tetszett! Végre, valaki rajtam kívül! :D De igen, nem sok esélyük van pl. a BP mellett (mindig Budapest jut eszembe :D) :/ A T-ara kiábrándító volt még számomra is, amit elég nehéz elérni, de jah, igazad van, ez amolyan... néha meghallgatom és annyi. A Mamamoo-t és a Monsta X-et is ajánlom, nekem tetszettek (titok, de a Mamamoo egy kicsit jobban :D)! A BP pedig, hát, itt nagyon egy a véleményünk!

      Köszönöm szépen a kommentet - nos, el kell mondjam, ez a vélemény volt az utolsó, ami miatt meggondolom magam. :D

      Törlés
    2. Megint itt vagyok. Szóval nagyon örülök hogy mégsem hagyod abba.. (egy másik blog is amit olvasok most zárt be vagy hogy mondják, és mikor megláttam hogy te is... :/) szóval örülök..nagyon.😃😃😃 Mamamoo: Meghalgattam mind két dalt ami klipet kapott. Először az AZE GAG tetszett jobban, aztán mikor megnéztem a Yes I am-t magyar felirattal olyan gyorsan fordult a kocka, hogy azta... a szöveg az wao, nagyon jó... Nekem nagyon tetszik, tényleg ott van :D Monsta X még mindig váró listán 😅 És ha már ide írok akkor lenne két fordítás kérésem, he lehet 😃 Az egyik a Sistar-Lonely a másik pedig Chung ha-Why Don’t You Know. Előre is köszönöm. És légyszi mégegyszer ne forduljon meg a fejedben hogy abba hagyod 😃 -Dóri

      Törlés
    3. Szia! :D Örülök, hogy megint itt vagy! Ó, szóval tetszett a Mamamoo! Ez remek, nagyon örülök neki. Tényleg erős a szövege, ez olyasmi amit minden koreai (és magyar) embernek megmutatnék, hogy tessék! Így kell gondolkodni! :D Persze, lehet kérésed, még szép! Amint tudom, legordítom őket! (Mintha tervben is lettek volna... O.o de elcsúszok mindig mindennel.)

      Köszönöm szépen a kommentet, és azt is, hogy örülsz a maradásomnak! Mert maradok is! :D

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...