Sasaeng fan | 사생팬




Sasaeng fan  | 사생팬

  A sasaeng megnevezést azokra a rajongókra használják, akik emberi mivoltukat meghazuttolva, képesek minden lehetséges ezközt felhasználni annak érdekében, hogy az általuk "szeretett" sztár nyomában járhassanak.Az én szememben azonban a sasaeng kifejezés teljességgel megegyezik az antifan megnevezéssel.

   Ezeknek az egyéneknek, akik " kiérdemlik" ezt a nevet, véleményen szerint komoly mentális problémáik vannak, mellyekkel leginkább orvoshoz kellene fordulniuk.

Először is nézzük meg, hogy maga a fogalom mit takar.


   A koreai szó, a "sasaeng" [사생 vagy 사생팬] a 私  [személyes, privát], valamint a 生 [élet] hanják összevonásból ered.  Ez már magában elárulja, hogy a sasaeg rajongók mit is tesznek. Ha még sem lenne világos : a  kedvenceik magánéletébe próbálnak befolyni, s ezért bármit képesek megtenni. Magyarán, egyenesen zaklatókká lépnek elő, hisz tetteik agresszívek és sértőek - mindenféle bűntudat vagy lelkiismeretfurdalás felmutatása nélkül.


Kamerák és magánélet

   Az idolok általában két különböző napirendet követnek, s normális esetben, mi, rajongók csak a nyilvános szereplésik során kerülhetünk velük "kapcsolatba".Nyilvános "fellépésnek" minősül az is, ha az idol valamit megoszt a weboldalán, blogján, ha zenei műsorokban lép fel, ha show műrokban, rádióadásokban jelenik meg. Ezen esetekben lehetőségünk nyílik jobban megismerni őt - vagy legalábbis a szerepet, melyet eljátszik -, vagy, hogy megmutathassuk támogatásunkat, hogy "vele legyünk".

   Ezzel szemben sokan nem tudnak itt megállni. Mint láthatjuk, a sasaeng jelzőt manapság egyre több "emberre" akaszthatjuk rá, ugyanis mára olyan méreteket öltött a rajongók - a saját idoljaik elleni - káros megnyilvánulása, hogy azt ijesztőnek lehet nevezni. Sőt, nem csak "lehet nevezni", hanem az is. Egyenesen elborzasztó, meddig képesek elmenni a "rajongók".

   A lelkes rajongók természetesen minden nyilvános rendezvényre - legyen az fantalálkozó, vagy show műsor - szeretnének elmenni, s akik szerencsések, el is jutnak, persze az ésszerűség határain belül.
   Azonban a probléma ott kezdődik, hogy úgy tűnik, egyesek - egyre többen - nincsenek tisztában azzal, mit is takar az ésszerűség fogalma. Egyre szélsőségesebb ezközökhöz folyamodnak, hogy kedvencük minden percén osztozhassanak, még társaikkal - holott más esetben ellenségnek tekintik egymást - is képesek szövetkezni, hogy megtudják, a kiszemeltjük hol tartózkodik, mit csinál, csak hogy megjelenhessenek és zaklathassák. Erre más szót nem ismerek.
Kihagyják az iskolát, nem étkeznek ha arra van szükség, minden pénzüket erre a "hobbira" költik, és szerintük ez helyes, hisz...

" ...én csak szeretem őt..."


Hol a határ a rajongás és a sasaeg-é válás között?

   Ott, ahol a rajongó már nem csak a nyilvános menetrendjét követi a kedvencének, hanem a magánéletébe is igyekszik befurakodni, tehát zaklatni kezdi. Erre, sajnálatos módon egyre gyakrabban hallunk példákat, melyek engem megrettentenek.

   Vannak dolgok, melyek a nyilvánosságra tartoznak és vannak, melyek NEM. Ha ésszerűen belegondolunk, a legtöbb információ melyet az idolok osztanak meg velünk, csak féligazság, csak felszínesen engedik a rajongókat a közelükbe, és erre okuk van. Mindössze "köztudomású" információkat kaphatunk, hiszen mi nem vagyunk és nem is leszük a privát életük részei. Idegenek vagyunk, akiket nem ismernek, fogalmuk sincs róla, hogy kik és milyen emberek vagyunk. Miért osztanának meg velünk bármit a privát életükről? Lenne annak értelme?

   Természetesen szeretnénk minél többet tudni róluk, szeretnék megismerni őket, de legyünk őszinték! Ők vajon akarják ezt?
   Bizonyos szinten igen, hiszen nekünk köszönhetik, hogy egyáltalán színpadra állhatnak, mindez a mi támogatásunknak - vagyis a pénzünknek - köszönhető.
De hálájuk jele az, hogy minél jobb oldalukat mutatják meg nekünk a színpadon, a kamerák előtt. Mi mindig rajongók maradunk ők pedig idolok, ezt nem szabad elfeledni.

   Gondoljunk csak bele! Nem volna ijesztő, ha egy idegen állandóan a nyomunkban járna, mondván, hogy "szeret"? Ha betörne a lakásunkba, ha állandóan lefényképezne, megszerezné a telefonszámunkat, hogy éjt nappallá téve hívjon és üzeneteket hagyjon, ha zaklatná a barátainkat, a családunkat?
   De igen, felettébb hátborzongató volna. Ezt érzik ők is, csak a helyzetük nehezebb s sokkal bonyolultabb.

   Néha a "normális" rajongók is túlzásokba esnek, hisz hajlamosak azt gondolni, hogy az idol, ki a kamerák előtt tűnik fel, nem egy ember.

"...ah, ő egy Isten..."

   Itt két dolgot jegyeznék meg, de ez személyes vélemény.
Hiszem, hogy a színpadon szereplő személy nem egyenlő azzal, aki lelép a színpadról.A kamerák előtt mindenki máshogy viselkedik, hisz pont nekünk akarnak megfelelni, így nem vonhatunk le téves következtetéseket. Mi nem ismerhetjük meg ezeket a fiúkat és lányokat, csak mert elolvasunk róluk minden cikket, vagy megnézzük minden műsorukat. Ezt soha nem szabad elefeledni.
  Másodszor, ezek a személyek is átlagos emberek. Se nem többek, se nem kevesebbek. Eljárnak a boltba, a fogorvoshoz, tanulnak, sírnak, nevetnek, félnek, örülnek. De mi csak azzal az oldalukkal szembesülhetünk, amit láttatni engednek. Ahogy az idolok elhagyják a színpadot, pontosan olyan emberré válnak, mint amilyenek mi vagyunk, ezt pedig nem árt megjegyezni. Mindenféle zaklatás pontosan olyan hatással van rájuk, mint ránk lenne. Mergémülnek, és a legrosszabb esetben lelki sérüléseket is elszenvedhetnek - a tesi ugyanis begyógyul -, talán soha többé nem tudnak majd megbízni senkiben sem. Ennél ártalmasabbat pedig nehéz elképzelni.
Nevetséges lenne? Szerintem nem az.

   A sasaeng rajongók nem viccelnek, komolyan kellene venni őket, mégsem született egyetlen idolokat védő intézkedés sem - legalábbis olyan nem, ami használt is volna.



   Miért hagyják, hogy a reptéren bántódása essen az idolnak? Miért engedik, hogy durván bánjanak az idollal? Miért hagyják, hogy megsértsék a magánéletét?
Mert a sasaeng rajongók is rajongók, megveszik az albumokat, sőt minden pénzüket a kedvencükre költik.Igen, sajnálatos módon, megsérteni a sasaeng rajongókat pénzveszteséggel járna. Én más választ nem látok, csakis ezt, és ettől jobban undorodok, mint ahogy azt ki tudom fejezni.


   Általánosságban a híres sztároknak 500 - 1,000 megszállott rajongója van! Ez a szám pedig egyre csak emelkedik. Ez magában is rémisztő tény, hiszen én személy szerint egyetlen zaklatótól is kikészülnék, de azt hiszem ezzel mindenki egyet értene. Nem elég, hogy a fél életüket a kamerák kereszttüzében élik le, de magánéletük sem lehet - még annyi sem, amennyit a cégük engedélyezne.

   Köztudott, hogy a DBSK/JYJ tagoknak RENGETEG őrült rajongójuk akad/t. Lássunk néhány gyönygszemet :

  •  személyes beszélgetéseket vettek fel
  •  több rajongó elmentette a mentruációját, majd elküldte a tagoknak
  •  betörtek a lakásukra, s megpróbálták megcsókolni őket, miközben aludtak
  •  kamerákat helyeztek el a parkolójukban
  •  Yunho-t megmérgezte egy anti rajongó, ragasztót kevert az italába, ezért kórházba került és gyomormosásra volt szüksége

Ám ezekre néhányan még büszkék is!

" Megütött az oppa menedzsere!"

" Akkor igazán közel kerülhettél oppához!" 




Ám az áldozatok valamiért nem találják ezt szórakoztatónak.

" Követni engem és zaklatni...ez tényleg vicces számotokra? Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. Inkább normális életet kellett volna élnem..." - Jaejoong.


Ám mostanában - a hirtelen hatalmas hírnének köszönhetően - az EXO tagokat érnek meglepően durva és sértő támadások.

Ezek közül a legszörnyűbbnek Baekhyun testvérének esküvőjén történteket tartom. Egyszerűen nem jutok szóhoz, s elképzelni sem tudom azt, ami ott történt. Természetesen sokan tagadják, hogy ez valaha megtörtént volna, de remek példa annak bemutatására, hogy mikre is képesek a sasaeng rajongók! Az, hogy igaz-e vagy sem, jelen helyzetben " mellékes". A lényeg, hogy ez még semmi ahhoz képest, ami történhetett volna.

Az esküvő előtt a család erre nem is számított, ugyanis direkt kérdezték Baekhyun-t, hogy történhet-e bármi is, mire a fiú azt felelte, hogy "nem, erről senki sem tud". Hát ő ebben a hitben is volt.
Ám a sasaeng rajongók megjelentek és teljes káoszt okoztak, fényképeket készítettek, és úgy viselkedtek, ahogy senkinek sem lenne szabad.

Baekhyun unokatestvérének blogbejegyzése:

" Szörnyen elszomorított, hogy ezt történt, s igazán mérges vagyok. Mint tudjátok részt vettem az esküvőn. Ahogy az emberek lassan megérkeztek, csodálkoztam, hisz nagy részüket nem ismertem, s rajta sem voltak a meghívottak listáján. Meglepett, hisz mind nagyon fiatalok voltak, oda is mentem megkérdezni, hogy a menyasszony családjához tartoznak-e, mire ők ezt felelték: " Baekhyun megérkezett már?" "Mikor fog ide érni?"
Tudtam, hogy az EXO népszerű, de soha nem gondoltam volna, hogy a rajongók képesek lennének eljönni erre az esküvőre, nagyon összezavarodtam. Ahogy egyre többen jöttek, Beom [ Baekhyun báttya] kiment, hogy üvdözölje őket, ám azok nekiestek a kameráikkal, hogy képeket készíthessenek. Úgy harminc perccel az esküvő előtt Baekhyun és az EXO megérkezett és még csak meg sem kérdezhettem, hogy hogy van, holott egy éve nem is láttam. Félrelöktek s az őrület megkezdődött. A hely nem volt kicsi, mégis alig férünk el, mindenki követni kezdte a tagokat, sikoltoztak, kiabáltak és a kameráikkal hadonásztak. Szóltam az ott dolgozóknak, hogy távolítsák el a rajongókat, de ez jó ideig nem sikerült. Baekhyun azonnal folytonos bocsánatkérésbe kezdett. A menyasszony hallotta a zajokat, és sokkot kapott a váróteremben s mikor Baek beszélt vele, én mellette ültem. Baekhyun csak azt tudta hajtogatni, hogy sajnálja ami történt, és igazán szánalmasan festett. Szörnyen ideges lettem, s bár az esküvő a tervek szerint haladt, mindenki ideges volt."

" Ő az egyetlen testvérem, ez az egyetlen esküvője, miért kellett ezt tennetek?" - érthető módon Baekhyun teljesen kikelt magából, ami láthatóan cseppet sem érdekelte a nevetgélő "rajongókat", kik jól érezték magukat a kedvencük közelében.

Tehát, még egyszer mondom, ez nem biztos, hogy megtörtént, meg sokan állítják az ellenkezőjét is, miszerint a fiúk kedvesen üdvözölték a rajongókat, majd az esküvő remekül lezajlott. De példának remek, hiszen pontosan mutatja, hogy mikre képesek a sasaeng rajongók.

Néhány vélemény a sasaeng rajongókról: 

Baekhyun: Soha nem volt még példa arra, hogy arra gondoljak, hogy feladjam az álmom, hogy énekes legyek...de ezek a sasaeng rajongók tényleg megváltoztattak.

Tao: Már nem mehetünk sehová. Talán azt hiszik, le akarjuk rombolni a világot, vagy ilyesmi. Jó emberek vagyunk! Ne kövessetek mindenhová! Nem csak minket bántotok, de a családunkat és a barátainkat is.

Chanyeol: Már nem tudok úgy mosolyogni mint régen, ezek miatt a sasaeng-ek miatt. Látom, hogy a testvéreim [EXO tagok] szenvednek, így én is szenvedek.

Suho : A családom veszélyben van...ez az én hibám?

Luhan: Eljutottam arra a pontra, hogy ha haza megyek, azzal árthatok a családomnak. Ezt nem engedhetem meg.

Kai: Bár inkább támogatnának minket. Mi szeretjük a rajongóinkat, de a sasaeng-ek mások. Az emberek utálni fognak minket, miattuk. A családjaink sincsenek biztonságban. Nem tudom, hogy válhatott ez ilyen extrémmé, de tényleg fáj. Annyira stresszes, hogy lassan elfáradunk...Szeretnék találkozni a rajongókkal, találkozókat szervezni, de már...túl rizikós.

Lay : Nem akarom megszégyeníteni a családom.

Menedzser: Ezt be kell fejezni. Mindent megteszünk, hogy megállítsuk...de néha a változás a legjobb megoldás. Mindegy mi lesz az...lehet, hogy több biztonsági őr, lehet hogy kevesebb rajongói találkozó, valamit tenni fogunk. Mit művelnek? Nem zárhatjuk a tagokat örökre a lakásukba...

Sehun : Még a lakásunkba is betörnek, és kamerákat rejtenek el, hogy filmre vegyenek. A törvény sem érdekli őket...Mi lesz a következő? Legyen vége a bandának? Utálok erre gondolni, de ez az igazság.

Aztán a felháborodást keltett Weibo bejegyzés:

Tao : " Ki nem állhatom azokat, akik felhívnak minket az éjszaka közepén, vagy üzeneteket hagynak a Kakao Talk-on keresztül, éjt nappallá téve. Akik titokban követnek, bárhová is menjünk. Mi értelme van ennek? Tényleg gyűlölöm azokat akik megzavarják az életemet! Szeretnék elmenni vásárolni vagy enni a barátaimmal, de nem tehetem, hiszen állandóan követnek! Én nem valami bűnöző vagyok, úgy tesztek, mintha épp egy bűnt igyekeznék elkövetni! Csak szeretnék néha pihenni munka után, de nem most...nem így!"


A sasaeng rajongók valami teljesen új szintre emelik a megszállottság fogalmát.

   Míg az átlag rajongók tudják, hogy melyik hotelben tartózkodnak a kedvenceik, a sasaeng-ek pontosan tudják a szobaszámukat, esetleg még kamerákat is elhelyeztek, s üzeneteket hagytak az üzenetrögzítőkön, mielőtt a sztár belépett volna a helyiségbe.

   Egyszerűen nem is értem, hogy képesek erre, de még az FBI is sokat adhatna a képességeikért, annyi szent! Ezek az őrült rajongók mindent tudnak a kedvenceikről, a társadalombiztosítási számukat, a telefonszámukat, a családjukat. Ismerik a kedvenceik lakásának kódját, belopóznak míg alszanak, ellopnak személyes tárgyakat, ellenőrzik a hangpostát, hogy nincs-e titkos barátnője a "kedvesüknek".

   Sőt, külön taxi szolgáltatás is van sasaeng fanok részére! ( Ebből is látszik, hogy volna lehetőség megállítani őket.) Egy napi bérlet 300-500 USD [66.140 - 110.235 Ft]
   A tömegközlekedéssel ellenétben a taxisofőr követni fogja a kedvencek kisbuszát, akár 200 km/h-s sebességgel is. Nem érdeklik őket a közlekedési szabályok, még ha ez azt is jelenti, hogy a kedvencüknek autóbalaesete lehet.

   Heechul is balesetet szenvedett már egy sasaeng miatt, ami teljességgel felzaklatta. Az utolsó twitter bejegyzése így hangzott:

" Kérlek ne kövessetek a házamig, vagy a cégig! Azt hiszem egy kicsit jó szívű vagyok most, hogy harminc éves lettem, de azt hiszem ez az egész nem nekem való.Még mindig úgy érzem magam, mint a baleset után, megrémültem, hisz az életem is veszélybe került, mikor menekülni kényszerültem.Lehet, hogy most arrogáns vagyok, és csalódottak vagytok, de tudjátok, az embernek csak egyetlen élete van. Lehetséges, hogy az én hibám, amiért nem vagyok megértőbb.
És ti [taxisofőrők] kihasználva a fiatal gyerekek mosolyát, úgy néztek ki mint a bűnözők. Csak remélni tudom, hogy ilyen eset soha többé nem fordul elő. Az elkövetkező éveken twittelés nélkül, nyugodtan fogok élni. Mindenkit figyelni fogok ebben az egy évben. De köszönöm a sok üzenetet, miben boldog születésnapot kívántatok nekem."

  Hogyan engedhetik meg maguknak ezt a sasaeng fanok? Talán a gazdag gyerekeknek nincs jobb dolguk?
  Az idősebbek munkát keresnek a telefontársaságoknál, hitelkártya társaságoknál, internetes oldalakon kutatnak, hogy könnyebben zaklathassák kedvenceiket. Mások hazudnak a szüleiknek, hogy az iskolára kell pénz.
   Néhányan [ez csak feltételezés, de egyáltalán nem tartom kizártnak] odáig süllyednek, hogy a prostitúciótól sem riadnak vissza, csak, hogy elég pénzt keressenek.
   Sokan hajléktalanok, és internetkávézókban húzzák meg magukat s nyomon követik a kedvencük minden mozdulatát. Gyakran vertek meg egyéb rajongókat s lopták el a pénzüket. A sasaengek szó szerint feladják a saját életüket, hogy üldözhessék az idoljaikat.




És igen, az új állatfaj így született meg...


Végül pedig írnék az elhíresül "idol gyilkosról". Nem hiszem, hogy ebben bármi igazság lenne, de érdekesnek találtam és a témához is illett.

 Kim Yeoshin [김여신]
   A lány, ki már rengeteg kárt okozott az kiszemelt idoloknak, csak, hogy testi fájdalmat érezzenek. Egy kis lista a "tevékenységéről":

  • Emlékztek, mikor Himchan rosszul lett a 'Warrior' promó idején? Állítólag ez a lány hashajtót, olajat és benzolt kevert a kávéjába. Videó ahol elviekben Himchan rosszul van a színpadon: ITT
     
  •  Ragasztót kevert Yunho narancslevébe, ami miatt a sürgősségire kellett mennie, s gyomormosáson esett át.
     
  • Megpróbálta megmérgezni Baro-t, de nem sikerült a terve. [ Sósav volt az üvegben]
     
  • Benzolt próbált L italába csempészni, de nem sikerült.
     
  • Dongwoo-nak furcsa ételt próbált átadni, de a gyanús kinézet miatt ez a terve is megbukott.
     
  • Ő zaklatta Dongwoo-t, mikor rájött a telefonszámára.
Sok minden mást is elkövetett, de ezek a kiemelkedőbbek. Állítólag ebben az évben egy idollal végezni is fog.

Azt állítja, hogy a következő áldozata Sehun lesz.

Rengeteg EXO rajongó figyelmeztette a bandát és a fiút, hogy semmiképp ne fogadjon el semmit egyetlen rajongótól sem, és nagyon vigyázzon magára. Sokan gondoltak arra, hogy elmennek az Idol Star Olimpiára is, hogy jobban odafigyelhessenek.


Nos, ha igaz, ha nem, vigyázni mindenképp kell, mert manapság a sasaeng rajongók egyre durvábbak, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni.

11 megjegyzés:

  1. "Gondoljunk csak bele! Nem volna ijesztő, ha egy idegen állandóan a nyomunkban járna, mondván, hogy "szeret"?"

    Az attól függ kicsoda! Ha TaeYeon vagy EunJung kergetne állandóan azzal, hogy "szeret", azt duzzogva ugyan, de elviselném! :D

    Viccet félretéve. Ez szerintem egy olyan dolog, amit nem is a rajongók kezdtek el nagyüzemben csinálni. Mi van a paparazzókkal? Tőlük véd a törvény? Nem. Gyakorlatilag zaklatják a kiszemeltet és legtöbbször félreérthető fotókat próbálnak készíteni, ha igazi szenzáció nem akad. Az egyik legaljasabb módja a pénzkeresésnek - legalábbis az én szememben.

    "Miért osztanának meg velünk bármit a privát életükről? Lenne annak értelme?"
    A kérdés jogos, ugyanakkor a privát életükből és énjükből számomra pontosan azt osztják meg, amit szeretnék. A számaikban amelyeket írtak, játszanak vagy csak énekelnek benne van minden, amire én kíváncsi vagyok. Szerintem minden valamire való művész beleteszi az érzelmeit a munkájába.

    A magam részéről többre nem is vagyok kíváncsi. Azzal házasodik össze akivel akar, azzal jár akivel akar és azt csinál, amit akar. Ha megosztja velem a zenéjében a tehetsége segítségével az érzelmeit, annak nagyon örülök.

    Kihagytad azokat, AKIK RÁJÁTSZANAK:
    Koreában IS vannak ilyen IDOLOK, de a leghíresebbek és számomra emiatt a legunszimpatikusabbak:
    AKB48, Kyaripamyupamyu

    Utóbbi alig fél évvel ezelőtt hangoztatta, hogy egy Idol kötelessége feláldozni a magánéletét a rajongóinak. Szerinte rendben van az úgy, hogy nincs barátja, mert a rajongói nem néznék jó szemmel!
    AKB háza táján szintén... ugye a Minami Minegishi féle balhé. Csaknem megkövezték, mert elkapták hogy egy fiúnál tölti az éjszakát.

    A sasaengek már nem is a zenét szeretik. Ők olyan bálványokat imádnak, akik nem is léteznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, igazad van. A paparazzók az emberek szégyenei bizonyos szempontból. Sok undorító munka van, és ez is egy közülük. Nem is értem, hogy képes valaki olyan dolgokat megtenni, mint ők. Oké, nyilván a pénz miatt. De ez akkor is gusztustalan, minden értelemben.

      A legtöbbünknek a zene a fontos, de sajnos a pop ipar eleve - szerintem - nem csak a zenére épül, hanem az előadók kinézetére. Példának okáért, hogy lehet egy bandában pozíció a "visual". Hát sajnos ez egy ilyen világ, ezen nem nagyon tudunk változtatni./

      Hm, akik rájátszanak, igen, igen, figyelem felkeltés. Nem tudom, mi a jó ebben nekik, de...hát ha élvezik, mi sajna nem tilthatjuk meg nekik. Szánalmas, ennyi biztos.

      Az, igaz, hogy az idol tudja, mit vállal azzal, hogy sztár lesz. Tudnia kell, hogy nehéz lesz és nem marad elég magánélete, de túlzásokba nem kellene esni. Hogy kinek a hibája mindez, azt nehéz megmondani. Egyrészt a média, egyrészt a cégek, vagy a rajongók, sőt néha maguk az idolok is.

      Törlés
  2. A végére érve már így olastam: O.O

    Vártam, hogy megemlíted-e a Baekhyun-os történetet. És tádám >< nem hallottam sokat róla, de így ezek után: ÚRISTEN. Annyira sajnálom őket! Olvastam nemrégiben egy újabb ilyen EXO-s dolgot, hogy valaki megszerezte és eladja az egyik EXO-tag alsónadrágját!És hogy még többet akar..

    Az ilyeneknek nem jut eszükbe, hogy EZ NEM NORMÁLIS?? Hogy lehetne ez a helyes?!

    Csak elképedni tudok ezeken az... hát ezeket már nem nevezném embereknek.o.o

    Köszönöm, hogy írtál erről. Határozottan többet tudtam meg =DDD

    VálaszTörlés
  3. fúúú ha Sehunt bátja vagy valamelyik band tagját előbújik az anya tigris és pépé verem nekem kell a zenéjük hogy ne essek vissza

    VálaszTörlés
  4. és ki jelentem nem vagyok örült fan csak a zenéjük miatt már nem vagyok depresziós és főként nem vágdosom már magam vagyis nincs őngyilkos hajlamom miattuk...

    VálaszTörlés
  5. mellékesen arra a korszakomra nem vagyok büszke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek van ehhez hasonló időszaka - amire nem büszke. Nekem is volt, épp ezért örülök, hogy túl tudtál jutni ezen! Az pedig nem lep meg, hogy a zene szolgált segítségként, mert mint mondják, a zene a lélekben érthető meg igazán!

      Ha pedig ezzel kapcsolatban szeretnél beszélni valakivel, itt vagyok, én is átéltem hasonlót.

      Köszönöm, hogy benéztél, s kommenteltél!:)

      Törlés
  6. Szia. Végigolvasva a cikket, örülök, hogy "csak távolról" szeretem az ázsiai zenéket.:) Értem ezt úgy, hogy ezek a "rajongók" valójában már nem is rajonganak a kiszemelt célpontért, hanem ez zaklatás. Ez ellen biztos van valami törvény, hogy védjék a zenész-színészeket.
    Prostitúció gyanújáról annyi véleményem van, hogy kb. 1 éve a YT-n találtam egy riportot, angol felirattal, amiben ilyen "rajongókkal" beszéltek. Gyér angol tudásommal azt szűrtem le, hogy igen is, a taxi számlák, és az utazások fedezetéül valóban vannak olyanok, akik ehhez a pénz szerzési módszerhez folyamodnak. https://www.youtube.com/watch?v=8QEDhh89ZLs (nem biztos, hogy ez az, de kidob mellette még egy pár találatot a kereső) Csodálkozunk, ha a zeneiparban dolgozó hírességeknek van valamilyen mentális problémájuk, és még mi vagyunk felháborodva, mg kiábrándulunk belőle? (Lee Joon bipoláris zavara, Shinhwa tag Jun Jin pánik betegsége (http://english.chosun.com/site/data/html_dir/2012/01/10/2012011001751.html).
    Ne csodálkozzunk azon, hogy Se7en is jó pár év múlva vállalta fel a barátnőjét. Mindez szerintem épp a magánélete védelmében az őrült rajongóktól, és nehogy anti-fanokat szerezzen.
    Köszönöm még egyszer a cikket. Érdekes volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.

      Köszönöm, hogy benéztél, és megjegyzést is hagytál.

      Igen, ezek a ... rajongók, sokkal inkább "antifanok", mert csak kárt okoznak a "kedvencüknek". Szánalmas és sajnálatra méltó az ilyen ember. Konkrétan csak annyit remélek, hogy valaki végre meghúz egy határt, s gátat szab majd nekik...de sajnos ebben kételkedek. Legalábbis a közel jövőben nem számítok effajta változásra.

      És igen, nem csoda, hogy a sztárok beleunnak, vagy éppen megbetegszenek. Sajnos ebben semmi meglepő sincs.

      De mégis hol vannak ezeknek a (többnyire) tizenéves lányoknak a szüleik? Miért engedik ezt? Hogy válhattak ilyenné? Hisz nem minden rajongó őrült Koreában sem...sőt a többjük mindössze támogatja, s emberi keretek között szereti a kedvencét. De ezek...hát nem tudom, hogy mi sodorhatta őket erre az útra. Tényleg nem.

      Törlés
  7. Szia! Elolvasva a blogod ezen részét teljesen meglepődtem ugyanis tudtam, hogy vannak örült rajongók na de ez... Ez azért már több a soknál és bevallom ezt olvasva töbször bekönnyeztem/sírtam (am nem vagyok sasaeng ne aggodj) mert ez felháborít és elszomorít😢. És bár még nem ismerek olyan sok bandát(az említett idolokat se mind) mégis ez most szíven ütött. Még hozzá nagyon hisz ezek az "emberek" már túlléptek minden határt az én szememben. És nem azért mert idolokat hanem mert EMBEREKET bántanak!!! Én alapból mindig átérzem az emberek fájfalmát (föleg ilyen téren) és ha ilyet olvasok tök mindegy, hogy kit bántottak az mindig elszomorít de, hogy ráadásul exo-l vagyok így azért ez a rész is jól szíven ütött. De ugyanúgy az autóbaleset is meg a gyomormosás. Amikor elöszőr olvastam, hogy ragasztót kevertek az italba és ezért ő neki VÉRT(!!) kellett hánynia és gyomormosáson átesni akkor ott szakadt el először a cérna... Lassan már nem tudom hova tudunk még fejlődni. Úgy látom a világ már tényleg nem lesz jobb hely. Csak egy dolgot kérdeznék meg az ilyen emberektől a nyakleves után (ami jár): Hogy mégis miért? Komolyan ha szeretik hagyják élni!!! Mert ez így tényleg nem mehet tovább. Legszívesebben mindig ott lennék mellettük, hogy megédjem őket, hogy segítsek mert engem is bántottak és akkor még azt hittem az a durva. Akkor ők voltak akik segítettek/segítenek még most is túl élni az embereket. De most úgy látom ők már megtették szolgálatuk most itt az ideje, hogy én támogassam őket. Még hozzá mindenképp elszeretnék jutni legalább egyszer egy ilyen találkozóra és elmondani nekik, hogy köszönök mindent és hogy tartsanak ki mert ha már mindegyik fan csak sasange is lesz vagy antifan akkor is legalább lesz 1 ember aki soha nem fogom túl lépni a határt hisz én már tapasztaltam és tudom milyen szar(még ha csak kis mértékben tapasztaltam is hozzájuk képest) mert szeretném biztosítani őket arról, hogy hülye emberek mindig is voltak, vannak és lesznek de ne engedjék ki soha ezért az irányítást a kezük közül! És bár nehéz mindig jussanak eszükbe az IGAZI fanok akik támogatják őket az álmaik elérésében és abba, hogy azt csinálhassák amit igazán szeretnek! Remélem hamarosan lesz valami megoldás erre mert ez így emberileg TŰRHETETLEN! Na de ha már elolvadtad idáig akkor köszönöm ezt is ill. ezt a bejegyzést megint okosabb lettem és találtam még egy dolgot amiben kissé felnézhetek rájuk és amiért tisztelhetem őket. Neked meg még egyszer köszönöm!🙇

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is, köszönöm hogy elolvastad a bejegzést (így visszatekintve, elég összecsapottnak tűnik), a komment miatt pedig különösen hálás vagyok! :) Teljesen érthető amit mondasz, sokszor érez ilyet egy hálhás rajongó! De sajnos rengeteg a sasaeng fan, és a cégek se tesznek igazán semmit, hogy megállítsák őket, ami elég nagy baj, hiszen bűncselekményt követnek el az előadóik ellen. És igen, ez több mint sok, túlmennek minden határon! Néha azt kívánom, bár tehetnénk valamit, de sajnos ez nem lehetséges. :/

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...